a meglévő irodalom az antifasiszta mozgalmat az érintett baloldali aktivisták szélsőjobboldali aktivizmusra adott reakciójaként tekinti. Ezért nem várnánk el, hogy az antifasizmus olyan országokban jelenjen meg, ahol a szélsőjobboldali aktivizmus nem a politika egyik jellemzője. Vannak azonban olyan helyek, ahol az antifasizmus a radikális baloldali politika jelentős vonásává vált, még akkor is, ha nincs szélsőséges jobboldali mozgalom. Ez a tanulmány célja hipotézisek készítése az antifasiszta mozgalomról egy ilyen ország esettanulmányából. Írországnak nincs koherens szélsőjobboldala, mégis van egy antifasiszta mozgalma, amely befolyásos szerepet játszik a radikális baloldali körökben. Írországot összehasonlító kontextusba helyezve és antifasiszta aktivisták interjúadatainak felhasználásával; ez a tanulmány három lehetséges ok-okozati tényezőt fog figyelembe venni az antifasiszta mozgalom fejlődésében, amely túlmutat a fasizmusra adott egyszerű baloldali reakción. Első, antifasizmus működik, mint egy hely a bal konvergencia; az egység olyan területe, amely meghaladja a szokásos ideológiai megosztottságot, amely akadályozhatja a politikai együttműködés más típusait egy töredezett radikális baloldali aktivista bázisban. Másodszor, hatékony szélsőjobboldali erők hiányában az antifasizmus a profilaktikus cselekvés egyik formája. Valójában ennek az aktivizmusnak az a célja, hogy megtagadja a politikai teret a szélsőjobboldali mikrocsoportoknak, mielőtt népszerű erővé vagy komolyabb politikai fenyegetéssé válnának. És végül, a baloldalon belüli elemek és a korábbi forradalmi hagyomány közötti szoros kulturális kapcsolat növeli az antifasiszta aktivizmus vonzerejét a baloldali aktivisták körében, még szélsőjobboldali fenyegetés hiányában is. Tehát a Szélsőjobboldal elleni politikai indíttatású erőszak egy korábbi időpontban életképes lehetőségré válik, ha az antifasiszta aktivisták olyan hagyományt fogadnak el, amely az elnyomó erőkkel szembeni militáns ellenállást érvényes és szükséges lehetőségnek tekinti.