az önkormányzat első évtizedei
Szingapúr 1963 szeptemberében csatlakozott a malajziai Szövetséghez. A Lee Kuan Yew vezette kormányzó népi Akció Párt (PAP) 1959-ben megtagadta a kormány megalakítását, amíg a gyarmati hatóságok által fogva tartott párt szélsőséges baloldali vezetőit szabadon nem engedték. Ezek a vezetők ellenezték Malajzia koncepcióját, és elszakadtak a paptól, hogy létrehozzák a szocialista frontot (Barisan Sosialis), amelyet azzal vádoltak, hogy kommunista frontszervezet. A PAP a felforgatás újabb veszélyeivel szembesült, amikor a Malajziával szembeni Indonéz ellenzék katonai és gazdasági konfrontáció formájában (1964).
a konfrontáció 1966-ban véget ért, de Szingapúr 1965-ben (a malajziai kormány meghívására) elszakadt Malajziától az állam és a központi kormányok közötti politikai súrlódás miatt. Ez a konfliktus etnikai felhangokkal járt, és az 1970-es évek közepéig, amikor a kapcsolatok egyre szívélyesebbé váltak, továbbra is hatással volt Szingapúr és Malajzia kapcsolataira.
1968 januárjában a brit kormány bejelentette, hogy 1971 végéig minden brit védelmi erőt kivonnak Kelet-és Délkelet-Ázsiából (Hongkong kivételével). Áprilisban Szingapúr felkészületlen nagy ellenzéki pártjai bojkottálták a hét hónappal az esedékesség előtt hívott választást. Az uralkodó PAP az összes parlamenti hely elsöprését mandátumnak nevezte a brit katonai kivonulás gazdasági hatásainak csökkentésére irányuló terveihez.
1971. október végén véget ért a brit katonai jelenlét Szingapúrban. Az 1957-ben megkötött angol-maláj szerződés, amely Nagy—Britanniát kötelezte a régió védelmére, megszűnt, és helyette öthatalmi védelmi megállapodás lépett hatályba—Nagy-Britanniát, Ausztráliát, Új-Zélandot, Malajziát és Szingapúrt egyenlő partnerként.
Az 1970-es évektől kezdve Szingapúr agresszív gazdasági növekedési politikát folytatott, amely elsősorban az exportgyártáson és a kereskedelemen alapult. Fokozatosan aktívabb szerepet vállalt a regionális diplomáciában is. Szingapúr 1967-ben alapító tagja volt a délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN), 1980-ra pedig az ASEAN egyik vezetőjévé vált. A PAP továbbra is uralta a Szingapúri politikát, miután Lee 1990-ben lemondott miniszterelnökként, 1981 és 1991 között az ellenzéki pártok fokozatosan növelték a parlamenti helyek számát egyről négyre. Mégis, annak ellenére, hogy az ország fenomenális gazdasági siker, eredő magas életszínvonal, majd ezt követő cél a nemzetközivé, a kormány politikáját fejlődési paternalizmus tenyésztett némi elégedetlenség azok között, akik jöttek, hogy számíthat nagyobb nyitottság az új ötletek és a szabadabb információáramlás.
Annajane KennardThomas R. Leinbach