Háttér: Máj áttétek a mellrák társított, rossz prognózisú (medián túlélés < 6 hónap). Ezeknek a betegeknek egy alcsoportja, amely nem terjed más szervekben, előnyös lehet a műtét. A szakirodalomban rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy ezek a betegek csak kivételes esetekben élnek túl több mint 2 évet, ha csak kemohormonális terápiát vagy szupportív ellátást kapnak. Beszámolunk az emlőrákból izolált májmetasztázisokban szenvedő betegek máj reszekciójának eredményeiről, és értékeljük a hosszú távú túlélés, prognosztikai tényezők arányát, valamint a neoadjuváns nagy dózisú kemoterápia szerepét.
betegek és módszerek: az elmúlt évtizedben 17 nő kapott májmetasztektómiát metasztatikus emlőrák kezelésére. A nyomon követés minden betegnél teljes volt. A medián életkor az emlőrák diagnosztizálásakor 48 év volt. A neoadjuváns nagy dózisú kemoterápiát (HDC) hematopoietikus progenitor Támogatással 10 betegnél alkalmazták a máj reszekciója előtt. A perioperatív szövődményeket, a hosszú távú kimenetelt és a prognosztikai tényezőket értékelték.
eredmények: a 17 beteg közül hét jelenleg életben van, legfeljebb 12 éves követéssel. Ezek közül négy beteg 6 és 17 hónap, valamint 6 és 12 év után mentes a daganatoktól. Az aktuáriusi 5 éves túlélési arány 22%. Egy beteg meghalt a karmusztin által kiváltott fibrosing pneumonitis posztoperatív (halálozási arány, 6%) állapotában. A többi betegnél nem volt további súlyos morbiditás. A máj volt a visszatérő betegség elsődleges helye a máj reszekció után a betegek 67% – ában. A betegeknél, akiknek máj áttétek találtak több, mint 1 év után resectio az elsődleges mellrák volt lényegesen jobb eredmény, mint a korai (< 1 év) metasztatikus betegség (P = .04). A máj reszekció típusa, a nyirokcsomó állapota az elsődleges emlőrák reszekció idején, és a HDC ebben a sorozatban nem volt jelentős hatással a betegek túlélésére.
következtetések: Kedvező 22%-os hosszú távú túlélés érhető el metasztasectomiával ebben a kiválasztott betegcsoportban. A karmusztinból származó pulmonalis toxicitás gondos értékelése és az extrahepatikus betegségben szenvedő betegek kizárása kritikus fontosságú. A betegek jobb kiválasztásával és a májra irányított adjuváns terápiával jobb túlélés érhető el.