egy 15 éves fiú bemutatott izolált vízszintes csíkok a hátán, hogy kezdetben lila, de fokozatosan elhalványult. A bemutató előtti 6 hónapban 11 kg-ot, 61,1 kg-ot (50. percentilis), 10 cm–t, 173,7 cm-es magasságig (50-75. percentilis) nőtt, ami 20 kg/m2 testtömeg-indexet eredményezett (50.percentilis). Orvosi múltja nem volt figyelemre méltó, kivéve, hogy 33 hetes vemhességkor született, és migrénes fejfájást tapasztalt. A fiú egyébként jól volt, 3 évig hónaljszőrzete volt, 1 évig pedig fanszőrzete volt. Fizikai vizsgálata figyelemre méltó volt, kivéve 12 lila lineáris jelölések az ágyéki területén, amelyek “mosogatórongynak” érezték magukat.”A mellékvesekéreg-funkció vérvizsgálatát megrendelték, de a beteg nem fejezte be.
a Striae distensae (striák) gyakori elhízott, terhes vagy gyors súlyváltozáson (pl. sportolók) vagy Cushing-szindrómában vagy a kollagénszövet öröklődő rendellenességében (beleértve a Marfan-szindrómát). A Striae a helyi vagy szisztémás kortikoszteroidok hosszantartó alkalmazása után is gyakori. 1935-ben Parkes Weber beszámolt a striae szokatlan bemutatásáról, amelyet ” idiopátiás striae atrophicae a pubertás.”1 a striae ezen formája egészséges, nem burjánzó egyénekben fordul elő a pubertás idején.
Striák jellemzően található, a comb, fenék, mell, illetve alacsonyabb back2, illetve előfordulhat a sík merőleges a feszültséget, a bőr. Izolált striák az ágyéki régióban a nem-Kubai egyénekben, mint a betegünkben, ritkák. A striák általában lila vagy vöröses-rózsaszín hullámos vonalakként kezdődnek, amelyek kissé emelkednek, és néhány hónap vagy év alatt alig látható fehér atrófiás elváltozásokká válnak, ráncos felülettel.2 Striae ritkán fordul elő 5 évesnél fiatalabb gyermekeknél. A striae legmagasabb előfordulási gyakorisága 10 és 16 év között van (20% -70%) a lányok körében és 14 és 20 év között (6% -40%) a fiúk körében.3
a Striae-t a zsírszövet gyors lerakódása vagy az izom hipertrófia okozhatja a bőrréteg alatt. A pubertás idején a genetikai hajlam, a gyors növekedési periódusok (“növekedési spurtok”) és a hypothalamus–hipofízis tengely hiperstimulációja mind hajlamosító tényezők lehetnek.2